Budapest IV. kerületi információk

Budapest IV. kerület nevezetességei

Budapest IV. kerületének nevezetességei

Budapest IV. kerületében több impozáns épületet is találhatunk, ilyen például az újpesti városháza, vagy az Egek Királynéja római katolikus templom, ami az 1800-as években épült.

Az újpesti városháza

 

Az Újpesti Víztorony a városrész egyik szimbóluma. A torony az 1900-as évek elején épült. A második világháború során fel akarták robbantani, de a helyiek sikeres rajtaütésének köszönhetően megmenekült, ennek a hősi tettnek emlékét a torony oldalán elhelyezett emléktábla őrzi.

Újpest életét nagyban meghatározza a sport, leghíresebb az Újpest FC futball csapat, akik számos bajnoki címükkel és kupagyőzelmeikkel az ország focicsapatainak élmezőnyébe tartoznak. A IV. kerületben található az UTE-Jégcsarnok, ahol a város jégkorongosai edzenek, valamint a Budapesti Koriközpont, ahol a Vasas jégkorong-csapata készül a mérkőzésekre.

Ha Budapest IV. kerületében járunk, próbáljuk ki a kerület egyik éttermét, például a Demizson Éttermet.

Budapest közelében